Gólyatáborban jártunk a Vajdaságban
Sem a beköszöntő ősz, sem az országhatár nem állhatott csapatunk útjába szeptember 24-én, amikor felkerekedtünk, hogy egy hangulatos, Horgos közeli tanyán csatlakozzunk a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzatának képviselőihez, hogy Velem Lehet Beszélgetni programunk közösségépítő játékaival gazdagítsuk a tanító szakos elsőévesek gólyatáborát.
Utunk szerencsésen alakult, sem baleset, sem határzár, sem a GPS jel átmeneti elvesztése nem hátráltatott minket (sőt, még VLB-ébi is kifejezetten csendesen múlatta idejét az autóban), így kivételesen kényelmesen, időben érkeztünk a tábor helyszínére, ahol a szervezőcsapat nagy lelkesedéssel várt minket. Ha már volt időnk, hát jó komótosan elkezdtünk készülődni a délutáni csapatépítő foglalkozásra, így magunkhoz híven megint csak koppon a kezdésre készültünk el – úgy látszik, nekünk már csak kell az a kis kezdés előtti izgalom 🙂 Ami gyorsan el is múlt, hiszen rögtön kiderült, hogy egy kicsit megszeppent, de szuper jó fej gólyacsapattal töltjük majd a következő két órát.
Foglalkozásunk célja az volt, hogy a gólyák minél jobban megismerjék egymást, különböző, kommunikációs és együttműködést igénylő játékokon keresztül. Ehhez a közös utazáshoz mindenki megkapta VLB útlevelünket, amivel nem országhatárokon, hanem a komfortzónájuk határain léphettek át a hallgatók, miközben játékról játékra egyre jobban megismerték egymást. Ezt követően a fantáziájuk hívhatták segítségül a táborozók: először párokban, majd egyre nagyobb csoportokban kellett saját magukból különböző tárgyakat elkészíteni és működtetni, míg végül az utolsó körben az egész csapat “vált orgonává” és szólaltatta meg közös hangjukat. De nem csak a képzelőerejüket, hanem azt is tesztelhették a gólyák, mennyire tudnak nemverbális jelzésekkel átadni egy üzenetet és egymásra hangolódva, csapatként dolgozni, miközben bekötött szemmel, vak kukacként haladtak egy akadálypályán. Örömmel láttuk, hogy minden csapat jó volt valamiben: ki abban volt a leggyorsabb, hogy a másik pályájára tévedjen, ki abban, hogy a legtöbb bólyát elsodorja, ki pedig a térképről vándorolt le. Egy biztos, a csapatok egyiket sem bánták, hiszen az élmény így is közös volt. De ha már ennyi téren próbára kellett tenni magukat a résztvevőknek, a problémamegoldás sem maradhatott ki. Azt hiszitek, egyszerű öt csődarabbal eljuttatni két ping-pong labdát mindenféle akadályon keresztül egy virágcserépbe? Kérdezzétek csak a gólyákat, tudnának mesélni! De azt is büszként elmondhatnák, hogy minden nehézség ellenére mindkét csapat volt olyan elszánt, kitartó és ötletes, hogy megoldja a feladatot… és még utolsó játékunkhoz is maradt bennük tartalék, ahol a csapatmunka mellett az ügyességé volt a főszerep, hiszen egy óriási ejtőernyővel kellett (a széllel is dacolva) különböző labdajátékokat játszani. Azt, hogy ekkorra a társaság mennyire összerázódott, mi sem mutatta jobban, mint hogy az egyes játékokat igazi profi módjára, valódi csapatként hajtották végre.
A légfoci csapat győztesének ezúton is gratulálunk, köszönjük a meghívást a szervező csapatnak, a lelkes részvételt a gólyáknak, és bízunk benne, hogy néhány év múlva olyan pedagógusokká válnak, akik minden nap hirdetik majd diákjaiknak, hogy Velük is Lehet Beszélgetni!
