A Velem Lehet Beszélgetni (VLB) kezdeményezés oktatási intézményekben történő megvalósítása során a cél az, hogy egy olyan keretrendszert kapjanak az intézmények, amit az adott iskolák a maguk sajátosságaira szabva tudnak bevezetni, létrehozva egy olyan iskolai környezetet, ami felhívja a figyelmet a személyes, face-to-face kommunikáció fontosságára, támogatja a diákokat, a dolgozókat és a szülőket is abban, hogy akarjanak és merjenek egymáshoz kapcsolódni, hogy fontos és természetes legyen számukra, hogy egy olyan, egymásra nyitott és befogadó környezetet teremtsenek, amiben a beszélgetés egy létező, tudatosan választott lehetőség, amivel a mindennapok során a közösség tagjai szívesen élnek.
Az alábbiakban a VLB Iskola koncepció részletei, megvalósítási lehetőségei találhatók. A leírás ezen a linken PDF formátumban is letölthető.
A kapcsolataink mennyisége és minősége pozitív hatással van a lelki egészségre (jobb hangulatot, kisebb mértékű szorongást eredményez, segít az önbizalom növelésében, az énhatékonyság érzésének megtapasztalásában, segíti az identitásalakulást és biztosítja a valahová tartozás érzésének megélését), a társas-érzelmi készségeink magasabb szintje pedig pozitív hatással van az iskolai előmenetelre, véd a lemorzsolódással szemben is.
Alapvetően új tudásra, új ismeretre nincs szükség. Az iskolákban minden megvan a program megvalósításához: képzett szakemberek, tudás, motiváció, a helyi viszonyok ismerete, kapcsolat a tanulókkal és szüleikkel. A program keretében nem gyökeresen új feladatok kerülnek megvalósításra, hanem az ismert gyakorlatok kerülnek újragondolásra egy adott keretrendszerben. Épp ezért, fontos, hogy az intézmények megismerkedjenek a Velem Lehet Beszélgetni kezdeményezés céljával, irányelveivel, keretrendszerével, hogy a programot ennek megfelelően tudják bevezetni az intézménybe.
A VLB Iskola cím azt mutatja, hogy egy iskola kiemelten fontosnak tartja a személyes kommunikáció, azon keresztül a szociális és érzelmi készségek fejlesztését. Ez természetesen más módon, más eszközökkel is megvalósítható, ez a cím ezt a szándékot láthatóvá teszi és megmutatja, hogy az intézmény bizonyos tevékenységeket mindenképpen vállal, hogy elérje ezt a célt.
Az iskolának ahhoz, hogy VLB intézménnyé váljon, és viselhesse a „VLB Iskola” címet, a következő pontokat kell teljesítenie:
Minden intézmény esetén máshol jöhet el az a pont, amikor a szemléletváltás elindul, de ezt a folyamatot támogathatjuk, ha minél többféle módon, minél több diákot, pedagógust, és akár a szülőket is elérő VLB elemeket vezetünk be az intézményben. Ez egyrészt azért lehet fontos, mert a szemléletmód kialakulása támogatja a közösségi normák és az egyéni attitűdök alakulását, a VLB intézmény által közvetített értékek belsővé válását, másrészt megkönnyíti a program későbbi fenntartását is. Az alábbi javaslatok ehhez sorolnak fel néhány javaslatot, ötletet, melyek ugyan nem kötelező elemei a VLB iskola cím viselésének, bevezetésükkel, kipróbálásukkal tovább fokozhatják a program hatékonyságát. Ennek érdekében az iskola:
A fenti pontok az iskola lehetőségeihez illeszkedő elemekkel tovább bővíthetők – akár a már meglévő programok, kezdeményezések újragondolásával, új elemekkel való bővítésével (pl. ha az iskolában működik film klub, akkor az adott filmek társas-kommunikációs szempontból való átbeszélésére is kerüljön sor), akár további javaslatokkal. A cél az lehet, hogy a helyi körülmények, a motiváció ismeretében egy, a VLB céljait minél változatosabban közvetítő intézményi környezetet biztosítsunk – amennyiben azt lehetőségeink engedik.
A VLB központi koordinátora a következőkben tud segítséget nyújtani az oktatási intézményeknek:
A VLB intézmény a kapcsolatteremtésre, a beszélgetés elősegítésére, ösztönzésére alkalmas lehetőségeket nyújt a diákoknak, pedagógusoknak, és a szülőknek is. Ehhez az alábbiakban különböző javaslatokat adunk, de a lista tovább bővíthető. A lényeg, hogy egy adott programelem, lehetőség mindig elsődlegesen a kommunikációs és társas készségek fejlesztését, a kapcsolatteremtést célozza.
Ha be szeretnék vezetni a Velem Lehet beszélgetni program elemeit egy iskolában, ahhoz itt találhatnak egy hasznos segédletet:
A Velem Lehet Beszélgetni program elemeinek bevezetése egy iskolában vagy más oktatási intézményben
Ajánlások az oktatási intézmények számára
Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a szülőnek akkor, amikor a jelzés iskolán kívüli viseléséről dönt?
Az iskola érdeke és célja, hogy olyan környezetet alakítson ki, támogasson, ahol a diákok azt érzik, hogy lehet beszélgetni a másik (vagy a legtöbb) emberrel, ehhez megvan a barátságos, támogató, segítő környezet, ahol a kapcsolódás a másik emberhez érték, ami erősíti mind a saját magunk, mind a másik ember megbecsülését.
Ahhoz, hogy a diákok számára ez biztosítható legyen, szükséges, hogy a pedagógusok is napi szinten megvalósítsák, magukévá tegyék ezt a szemléletet – ennek érdekében a következő javaslatokat érdemes figyelembe venni. Noha egy adott intézmény lehetőségei, keretei jelentősen megszabják, mi valósítható meg, a lista ötleteket ad, valamint tovább bővíthető. Amennyiben a helyi körülmények közt más, de ugyanezt a célt szolgáló megoldás bizonyul megvalósíthatónak, kérjük, írják meg nekünk, hogy másoknak, mint jó gyakorlatot ajánlhassuk.
A következők olyan gyakorlatok, amiket akár hetente vagy más időszakokban, nem kötelező jelleggel, de lehet ajánlani a kollégáknak. A gyakorlatok tetszés szerint bővíthetők az eredeti célok megtartásával.
A gyakorlatok során fontos a határok betartása, betartatása – szükséges lehet ezeknek a visszajelzéséről, kommunikálásáról információt átadni, a felmerülő nehézségekről, problémákról beszélgetést szervezni (lehetőleg mentálhigiénés végzettséggel, tapasztalattal rendelkező külsős részvételével).
Érdemes a gyakorlatokat, játékokat más környezetben is – pl. otthon – alkalmazni!
A VLB környezet és a kapcsolódó tevékenységek bevezetésének és fenntartásának a hatékonyságát mérni szeretnénk. Ennek célja egyrészt a folyamatos fejlesztés (gyakorlatok és környezet megvalósíthatósága, megfelelősége, hatékonysága), valamint ugyanilyen fontos, hogy a közösség, ahol a gyakorlatokat végrehajtják, reflektáljon rájuk, és megbizonyosodhasson afelől, hogy azok valóban segítik a kommunikációt. A mérés módjának (eszköz, megvalósíthatóság) kidolgozása folyamatban van.
A kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül az oktatási intézmények számára is örömmel adunk információt a programról, tapasztalatokról, a karkötők javasolt méretéről, vagy bármilyen felmerülő kérdésről.
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Üljetek össze minél többen otthon, a munkatársaiddal, barátokkal, szomszédokkal, helyezkedjetek el kényelmesen és néhány percig maradjatok teljes csendben! Ezt követően mindenki mondjon egy szót, ami a csend alatt eszébe jutott az ünneppel kapcsolatban! Ha van kedvetek, beszélgessetek arról is, mi kapcsolódik nektek az adott dologhoz.
Gondolj olyanokra, akik csendben sokat tesznek az emberekért (pl. szemétszállítók, takarítók, tűzoltók, pékek, mentősök, rendőrök)! Válassz közülük valakit, és köszönd meg neki a munkáját (pl. ablakba kitett üzenet, ajándékkártya, személyes kedves szavak)!
Válasszatok ki egy napot az adventi időszakban, amikor titokban mindenki igyekszik segíteni egy kicsit az adott közösség (pl, család, gyülekezet, sport klub, munkacsoport) tagjainak! Másnap üljetek össze, és beszéljétek meg a tapasztalatokat és hogy milyen érzés volt segítséget adni és kapni!
Képzeljétek el a jövő karácsonyát, azt, hogy vajon milyen lesz az ünnep 100 év múlva! Üljetek össze és osszátok meg egymással az ötleteiteket! Ha van kedvetek, készülhettek is valamivel (pl. süti, dísz vagy karácsonyi ének) “a jövőből” és osszátok meg azt is egymással!
Üljetek össze néhányan és írjatok „receptet” a karácsonyi hangulathoz (pl. nevetés, fahéjillat, türelem)! Ha elkészültetek, beszéljétek meg, ki melyik „hozzávalót” tudja beleadni a közös ünnepi hangulatba.
Kapcsoljatok le minden fényt és álljatok körbe minél többen! Adjatok körbe egy (elektromos) mécsest, és aki a kezében tartja, osszon meg valamit, amiért hálás, amiért köszönettel tartozik. Hallgassátok végig figyelmesen egymást!
Üljetek össze néhányan és mindenki találjon ki egy olyan karácsonyi eszközt (pl. „instant hófelhő generátor”), amitől szerinte viccesebb, szebb vagy könnyebb lenne az ünnep! Tervezzetek egy reklámot a terméketeknek, majd mutassátok be egymásnak! Igyekezzetek, hogy minél meggyőzőbbek legyetek!
Nyomtassátok ki a csupasz adventi koszorút a mellékletekből! Válasszatok magatoknak egy párt – a páros egyik tagjának, aki rajzolni fog, kössétek be a szemét egy sállal, ő nem beszélhet; a másik tagja pedig szavakkal segítsen, hogy egy igazi, díszes adventi koszorút rajzoljon a bekötött szemű játékos!
Szervezzetek egy barátoddal, rokonoddal vagy munkatársaddal ajándék kvíz-délutánt egy olyan társaságnak, akit meg szeretnétek lepni! Készítsetek közösen egy karácsonyi témájú kvízt, majd szervezzétek meg az alkalmat! Figyeljetek, hogy mindenki ki tudja venni a részét a munkából! Még ma lássatok hozzá az előkészületekhez!
Üljetek össze minél többen és találjatok ki mindenkinek egy-egy karácsonyi hangot (csengettyű, száncsengő, hóropogás)! Válasszatok egy ünnepi dalt és jelenítsétek meg úgy, hogy mindenki a választott hangon szólal meg! Igyekezzetek, hogy egymásra hangolódva, egymással összhangban szólaljatok meg!
Fogjatok össze minél többen egy közösségben (pl. kollégium, gyülekezet, társasház, munkahely, haveri kör, sportklub), és szervezzetek közösen egy apró „jócselekedet-kampányt” (pl. „mosoly nap”; közös játszótér-takarítás; forró tea osztás hajléktalanoknak)! Tervezzétek meg együtt a kivitelezését, majd valósítsátok is meg azt!
Rajzoljatok közösen egy rövid, humoros karácsonyi képregényt, amivel bemutattok egy ünnepi történetet! Üljetek körbe, majd az első játékos rajzolja meg a képregény első kockáját, a második a másodikat, és így tovább, anélkül, hogy előre megegyeznétek abban, miről szól majd a történet! Figyeljetek, hogy kerek egész történetet alkossatok!
Üljetek össze minél többen és osszátok meg egymással, ki milyen szupererőt választana magának az ünnepek idejére és mire használná azt! Ha van kedvetek, együtt tervezzetek és rajzoljatok egy olyan szuperhőst, aki rendelkezik mindannyiótok szupererejével!
Üljetek össze minél többen és osszatok meg egymással valami apró, saját titkot vagy vicces történetet a karácsonnyal kapcsolatban (pl. „én ettem meg tavaly az utolsó szaloncukrot és a macskára fogtam”)! Igyekezzetek olyasmit választani, ami mosolyt csal mások arcára!
Alkossatok egy láncot legalább öten, telefonjátékot fogtok játszani! Az első játékos találjon ki egy ünnepi mondatot, és súgja a mellette ülő fülébe, amit majd egyesével mindenki továbbad a mellette lévőnek! Ha tudtok, csempésszetek bele egy hangutánzó szót is, hogy trükkösebb legyen a feladat. Mi lett a mondatból a kör végére?
Nyomtassátok ki a mellékletben található ünnepi kérdéseket, vágjátok fel, és tegyétek őket egy zsákba vagy dobozba! Üljetek körbe minél többen! Az első játékos húzzon egy kérdést, válaszoljon rá, majd haladjon tovább a kör, amíg el nem fogynak a kérdések!
Üljetek össze minél többen és írjatok egy közös levelet a Jézuskának a karácsonyi kívánságaitokkal! Olyasmik kerüljenek a papírra, amit nem egy-egy embernek, hanem az egész csoportnak kértek. Csak olyat kérjetek, amit mindenki fontosnak tart!
Üljetek össze családban vagy barátokkal és osszátok meg egymással, ki lenne az a híres vendég, akit szívesen vendégül látnátok karácsony este! Mindenki mondja el, miért pont őt választaná, hogyan készülnétek a fogadására, és milyennek képzelitek vele a karácsonyt úgy, hogy a többiek is kedvet kapjanak a fogadására! Ha van kedvetek, válasszatok egyet közösen a felmerült lehetőségek közül, és beszéljétek meg, miért rá esett a választásotok.
Képzeld el, hogy idén Te vagy a Mikulás, és azzal töltöd fel a puttonyod, amivel csak szeretnéd! Üljetek össze néhányan és osszátok meg egymással, mit ajándékoznátok a világnak Mikulás alkalmából! Hallgassátok végig figyelmesen egymást, majd beszélgessetek arról, ki miért az adott dolgokat választotta!
Álljatok fel egymás mögött minél többen, mintha egy vonat lennétek! Sorban haladva mindenki mondjon valamit, ami miatt „felszáll” erre az ünnepi vonatra (pl. nevetés, sütiillat), olyat, ami addig nem hangzott el! Amikor rád kerül a sor, azt is sorold fel, mit mondtak az előtted szereplő játékosok! Amikor végigértetek, beszélgessetek arról, kinek miért az adott dologra esett a választása.
Nyomtassátok ki a mellékletben található kártyákat és üljetek össze kis csoportban! Mindenki húzzon egy kártyát, és írja körül a kártya tetején található ünnepi kifejezést úgy, hogy nem mondhatja ki az alatta szereplő szavakat! a többiek feladata kitalálni, mi lehetett az adott szó!
Állíts össze egy kérdéssort az ünnepekről egy adventi interjúhoz! Válassz ki valakit, akit jobban meg szeretnél ismerni, és kérd meg, hogy legyen az interjúalanyod! Kérdésekkel, visszajelzésekkel segítsd, hogy igazán jól meg tudja osztani a történetét.
Üljetek össze néhányan és mindenki találjon ki egy karácsonyhoz kapcsolódó dolgot, amit körül tud írni három különböző szóval (pl. szakáll, piros, kémény” → Mikulás)! Igyekezzetek olyan feladványokat kitalálni, ami feladja a leckét a többieknek!
Válasszatok ki a társaiddal öt karácsonyi kulcsszót (pl. ajándék, fa, hó), amit senki sem mondhat ki, majd beszélgessetek egymással a karácsonyról! Ha van kedvetek, folyamatosan növelhetitek a tiltott szavak számát. Ki tudja a legtovább kikerülni őket?
Válasszatok ki a társaiddal öt karácsonyi kulcsszót (pl. ajándék, fa, hó), amit senki sem mondhat ki, majd beszélgessetek egymással a karácsonyról! Ha van kedvetek, folyamatosan növelhetitek a tiltott szavak számát. Ki tudja a legtovább kikerülni őket?